Interaktív tábla Nyomtat
2011 augusztus 08. (hétfő) 09:27

 

Átadási Ünnepség


 

2011. szeptember 8-án ünnepségen adtuk át hivatalosan az interaktív táblákat.

A megnyitóra egy rendhagyó történelem óra keretén belül került sor, ahol a felnőtt vendégeink is kipróbálhatták technikai újdonságunkat.

Az ünnepséget Mátrai Csaba polgármester nyitotta meg, majd Baranyi Erika és Fábián Ferenc, Balázsné Takács Mónika segédletével sorra aktivizálták a meghívottakat.

Az óra végén mindenkinek elnyerte tetszését ez az új eszköz és megállapítottuk, hogy szinte korlátlan lehetőségeket biztosít számunkra az oktatásban.

 

Ekler Zoltán

 

EU támogatásból interaktív táblák a szabadbattyáni és az úrhidai általános iskolában

 

A TIOP-1.1.1-07 számú pályázat keretében „A Szabadbattyán-Kőszárhegy-Úrhida Közoktatási Intézményi Társulás” iskoláinak infrastrukturális fejlesztésére 17 451 694  forintot nyert el. A Társulás működteti a szabadbattyáni Általános Művelődési Központot, amely öt intézményegységéből kettő általános iskola, a szabadbattyáni Gróf Battyány Lajos Általános Iskola és az úrhidai Géza Fejedelem Általános Iskola. A támogatásból 14 db interaktív tantermi csomag és 19 db PC csomag került beszerzésre a nyár folyamán. Szabadbattyánban így 10 db, míg Úrhidán 4 db tanteremet szereltek fel interaktív táblával, projektorral és notebookkal. Az interaktív táblák változatosabb, élményszerűbb tanórák megtartását teszik lehetővé, miközben a gyermekek informatikai készségeit is fejlesztik. Szabadbattyánban az előbbieken kívül szervert állítottak be, míg Úrhidán szavazó csomag egészíti ki a fenti eszközöket. A szavazó csomag segíti minden tanuló aktív bevonását a tanórába és teljesítményének folyamatos órai ellenőrzését. A pedagógusok és a tanulók is nagy várakozással fogadják a modern informatikai eszközöket.

Utolsó frissítés: 2011 december 09. (péntek) 17:35